A teljes cikk eredetileg az UNI in&out 2025 Nyár kiadványában jelent meg.
„A természettudományok – különösen a kémia – nagyfokú absztrakciós szintje miatt nem érthető meg egyszeri hallásra vagy elolvasásra. Mivel ezek a legnehezebben tanulható tárgyak, kevés ember lesz hajlandó energiát ölni belé, és azok közül is csak kevesen maradnak állva a tanulási folyamat végén” – fogalmazott Ludányi Lajos Richter-díjas kémiatanár, tankönyvszerző.
A tavalyi évben Magyar Kémiaoktatásért-díjban részesült. Miért választotta ezt a pályát annak idején és mi motiválja az oktatásban napról napra?
Nagyon hamar szembesültem vele, hogy a kémia az nemv a pirotechnika világa, ahogy azt naiv általános iskolásként a középiskola-álasztáskor elképzeltem. Igazából nem is érdekelt a kémia, mivel humán indíttatású vagyok. De akkoriban még nem volt menekülőút, ha elhibáztuk az iskolaválasztást. Óriási lelki teherként éltem meg a vegyipari szakközépiskolát, de nem akartam csalódást okozni szüleimnek, meg a szülőfalum közösségének. Ma már döbbenettel emlékszem vissza arra az óriási erőfeszítésre, amivel évről-évre az évfolyam legjobb tanulójává küzdöttem fel magam, és végül vegyész–analitikus lettem. Mikor az egyetemi továbbtanulásra került a sor, már tudtam, hogy a precíziós, naponta mérgező anyagokkal való pepecselés nem az én jövőm. Csak egy lehetséges út maradt: a tanárság. Két okból volt ez ideális. Egyrészt olvasottságom révén jó volt a kommunikációm. Másrészt, mivel nem voltam zseni, a megértésért meg kellett küzdenem, megoldási stratégiákat kellett kitalálnom, metaforákat használnom, közérthetővé kellett tennem saját magam számára a tudományt. Ami azért hasznos, mert csak az a tanár tudja átérezni, hogy a diákja miért nem tud megérteni valamit, aki maga is átment ezeken a stációkon. És pontosan ez a szolidaritás, a lelki közösség az az egyik motivációs tényező a tanításomban. Nem szeretném, ha a diákjaim is hasonlóan megnyomorított lélekkel kerülnének ki az oktatásból. Azokat a stratégiákat, tanulási utakat, amelyeket én kitaláltam, és azóta is fejlesztek, azokat próbálom átadni diákjaimnak.
Mit tart a természettudományok képzési terület legfontosabb jellemzőinek?
Unalmas. Egy mai tízen-huszonéves számára egészen biztosan. Visszatérő diákjaink, tanárjelöltek panaszkodnak arról, hogy mennyire sikerült megutálni a tantárgyukat az ötödik egyetemi év végére. A természettudományok – különösen a kémia – nagyfokú absztrakciós szintje miatt nem érthető meg egyszeri hallásra, vagy elolvasásra. A mai diákjaink többségéből eltűnt a kitartás, a monotonitástűrő képesség; az elmélyedésre nincs idő, és emiatt ha nem érti meg első hallásra vagy olvasásra, lemond a megértésről. A megnemértés aztán a továbbiakban még nagyobb gubancokat gyárt. A megmérettetéseken éppen csak átcsúszik. De mivel nem értette meg, ha tanár lesz, átadni sem fogja tudni olyan szinten, hogy az a jövő diákja számára hasznos legyen. Pedig szerintem ebben van a jövő. A megbecsültség. A nagy fizetés. No, nem a kémia tanárságban, hanem a kémia és fizika értő használatában. Mivel ezek a legnehezebben tanulható tárgyak, kevés ember lesz hajlandó energiát ölni belé, és azok közül is csak kevesen maradnak állva a tanulási folyamat végén. Így az a tudás, amire ők szert tesznek, szerintem nagyobb értékű lesz, mint egy informatikus tudása. Ráadásul az MI azzal a fajta kreativitással, ami egy vegyészt vagy fizikust jellemez, még egy ideig nem fog rendelkezni.
Mit gondol a képzési terület jövőjéről?
A kémiának lassan vége. Legalábbis annak a formának, ami az ötvenes évektől jellemezte oktatásunkat, hogy mindenki diszciplináris módon tanult általános, szervetlen és szerves kémiát. Látható a tendencia, ahogy az óraszámok zsugorodnak és végül tizenvalahány éven belül elenyésznek. Lesz szerintem néhány „versenyistálló” gimnázium, és a „vegyiparik” az országban, ahol majd nagyon keményen, diszciplináris módon, nagy dózisban tanulják a diákok a kémiát. Közülük kerülnek majd ki az OKTV versenyzők, a kémia emelt érettségizők, a külföldi egyetemekre pályázók. A többiek science módon kapnak mindenből egy minimálisat, ami valójában sehová sem lesz elég. Itt a szülők pénztárcájának vastagsága lesz a meghatározó, hogy megfizessék a magántanárokat, ha kémia irányában akar gyermekük elmozdulni. Pár év múlva mi is a kínai és indiai vendégmunkás kémikusokra és fizikusokra fogunk támaszkodni, ahogy azt az angolszász országokban már látjuk.
A teljes interjú ide kattintva olvasható el.
