Karácsonyi érdekességek

Szerző: | 2023. december. 25. | Kikapcs

A képen karácsonyi díszek, havas toboz és üveggömbök láthatók.

Mióta ünnepeljük a karácsonyt? Ki készítette az első szaloncukrot? Honnan erednek a karácsonyi szokások? Az első karácsonyi ünnep óta sok idő eltelt, számos karácsonyi szokás kialakult, amelyekről néhány érdekességet hoztuk el.

A karácsony a világ legnagyobb keresztény ünnepe.  Karácsonykor Jézus Krisztus születésére emlékezünk. Habár Jézus születésének tényleges időpontjáról nincsenek minden kétséget kizáró, hiteles adatok, világszerte december 25-én tartják ezt a szívet melengető ünnepet. A karácsony római eredetű szokás, amely a 6. században vált teljesen általánossá.  

Ezer évvel később, a reformáció új tartalommal töltötte meg a karácsony ünnepét is, azzal, hogy az addigi templomi liturgia beköltözött az otthonokba. A Biblia otthoni forgatása révén a vallásos ünnepeket és szertartásokat elkezdték otthon is ünnepelni az emberek.

A karácsony eredete

A christmas szó az óangol „Cristes maesse” kifejezésből ered, Krisztus miséjét jelenti. Az első karácsonyt Angliában 521-ben, Yorkban ünnepelték.

Karácsonyi képeslap

Az első kereskedelembe került karácsonyi üdvözlőlapokat 1843-ban kezdték Londonban árusítani, amelyek egy bort ivó családot ábrázoltak.

Karácsonyi dalok

A karácsonyi dalok éneklése egy régi angol hagyományból ered, amellyel az emberek énekekkel fejezték ki jókívánságaikat a szomszédjaiknak. Assisi Szent Ferenc (1182-1226) ideje előtt nem énekeltek karácsonyi dalokat a templomokban.

A Jingle Bells volt az első dal, amit az űrből sugároztak, amikor a Gemini űrhajósai 1965-ben elénekelték. Az eddigi legsikeresebb bestseller karácsonyi dal, Bing Crosby White Christmas című száma volt. Míg Angliában a Do They Know It’s Christmas? volt a legtöbb példányban eladott karácsonyi dal.

Szaloncukor

A szaloncukor francia minta alapján jelent meg, ez volt a szalonok édessége. A karácsonyi szalon szobákban, a felállított fenyőfa mellett sorakoztak a csomagolt édességek, a sütemények és a cukorkák.

Az első szaloncukrot, 1847-ben Tom Smith készítette el, majd csaknem ötszáz évvel később, Ausztráliában elkészítették a világ legnagyobb szaloncukrát, amit több, mint 45 méter hosszúságúra sikerült megformálni.

 A szaloncukor ősét, a fondant-cukorkát a hagyomány szerint egy francia cukrász, Pierre André Manion találta fel, és ő ültette át német területekre is, hazánkban már a 19. század elején készítettek fondant alapú cukorkákat.

A későbbi szaloncukorkészítés hagyománya döntően magyar szokássá vált, a volt Monarchia országaiban is csak szórványosan volt divatban.

Karácsonyfa

A karácsony ünnepének egyik jelképe a feldíszített karácsonyfa. Az ajándékok fára akasztása talán a druidáktól ered, akik úgy gondolták, a fák minden jó dolgok adói. A karácsonyfákat kezdetben édességekkel és gyümölcsökkel díszítették fel, az üvegdíszekkel való díszítés szokása csak jóval később jelent meg.

Európában nagyjából hatvanmillió fenyőfát ültetnek évente, amelyekből karácsonyfa lesz.

A világ legmagasabb karácsonyfáját 1950-ben, Washingtonban állították, nagyjából 70 méter magas volt. Magyarországon a reformkorban kezdett elterjedni a karácsonyfaállítás szokása. A feljegyzések szerint Brunszvik Teréz és báró Podmaniczky Frigyes édesanyja állított először fenyőfát karácsonykor az 1820-as években.

Karácsonyi fények

A gyertyával díszitett karácsonyfát először az 1660-as évekre emlékezve Lisolette pfalzi grófnő említette 1708-ban írt levelében. A karácsonyfa fényekkel való díszítésében azonban az elektromos áram felfedezése hozott áttörő változást. 1882-ben Edward Johnson, az Edison Electric Company alalnöke találta fel az elektromos karácsonyfaizzókat.

Johnson 1882. december 22-én mutatta be az otthonában, karácsonyfa izzókkal ékesített karácsonyfáját, amin nyolcvan darab piros, fehér és kék izzó ékesített. Ezután az elektromos karácsonyfaégők hamar nagy népszerűségre tettek szert az egész Egyesült Államokban és 1895 decemberében már a Fehér Ház karácsonyfáján is ilyen lámpák díszelegtek.

Karácsonyi filmek

A legtöbb bevételt hozó karácsonyi film a 2000-ben bemutatott grincs volt, amely Dr. Seuss azonos című, 1957-ben megjelent könyvén alapul. A könyv eredetileg egy gyermekeknek szóló képeskönyv volt, így a készítőknek jelentősen ki kellett egészíteniük a történetet, hogy egész estés filmet alkothassanak.

Grincs az első élőszereplős film Dr. Seuss műveinek adaptációi közül, amely valós díszletek között készült. A film többnyire negatív kritikákat kaptt, több kategóriában is jelölték az Arany Málna-díjra. Ennek ellenére elnyerte a legjobb smink és maszk készítésért járó aranyszobrot.

A szerzőről:

Oláh Erika
Széleskörű tapasztalatot szerzett a hazai oktatási rendszer működéséről. Részt vett az oktatás, a szakképzés területeinek fejlesztésében. Kiemelten fontosnak tartja a továbbképzéseket, a gyermekkori fejlesztéseket, a készségek fejlesztését. Elhivatott abban, hogy az oktatásban résztvevők olyan gyakorlati tudást szerezzenek, amelyet a mindennapi tevékenységeik során alkalmazni tudnak. Mottója: Közös jövőnk alapja a ma gyermekeinek fejlesztése.