Mi a pálya a műszaki tankönyvekkel? – interjú Danyi Vilmossal

Szerző: | 2023. december. 29. | Iskolák

illusztráció

Danyi Vilmos évtizedek óta dolgozik a szakképzés területén. Korábban műszaki szakmai tantárgyakat tanított technikus tanulóknak a középiskolában, majd bekapcsolódott a Kandó Kálmán Villamosipari Műszaki Főiskola (BMF, Óbuda Egyetem) villamosmérnök-tanár hallgatóinak oktatásába.

Részt vett elektronikus fejlesztésekben, oktatási-fejlesztési projektekben, és megalapította a Mi a pálya? rendezvénysorozatot, amely jelenleg hazánk egyik legnevesebb és leglátogatottabb műszaki pályaválasztási fesztiválja.

Vilmos ezen feladatok mellett vizsgáztatásokban (elektornika, informatika-távkölés ágazatokban),  kerettantervekkészítésében, elektronikus tananyagfejlesztésekben illetve a képzési-kimeneti követelmények összeállításában is részt vett, legutóbb pedig olyan műszaki tankönyvek strukturális kialakítását segítette a Szega Books Könyvkiadóval együttműködve, amely a hazai műszaki szakmai oktatásba hozott új szemléletet.

Honnan jött az ötlet, hogy műszaki területre készítsetek tankönyveket?

Az elektronikus fejlesztésekben és a könyvírásokban már korábban is megvolt a tapasztalatom. Több könyv társzerzője vagyok, majd más pozícióban a hiány könyvek menedzselésében vettem részt (szerzők megtalálása-szakmai kontroll-lektorálás). Először a Műszaki Könyvkiadóval készítettünk egy olyan könyvet, amiben a céges – tehát a munkaerő keresleti – oldal is megjelenik, de az iskolai – tehát az oktatási – oldalnak is megfelel.

Ezzel a tankönnyvel erősítettük a kettő fél közötti kapcsolatot. Számomra a pályaválasztási feladatok között az volt az egyik alapgondolat, hogy a cégek, iskolák együtt dolgozzanak, kapcsolatot építsenek, mutassanak a gyerekeknek életpályákat.  Az utóbbi években az együttműködés már jelentős a duális partnerek (cégek-iskolák) között.

És a most készülő könyv esetében honnan ered az alapötlet, hogy készítsetek egy műszaki tankönyvet?

Több területen együtt dolgoztunk már Reményi Gábor kollégámmal, aki az akkor még National Instruments (NI) elnevezésű cégnél dolgozott és ezzel a területtel is foglalkozott. Hittünk abban, hogy szükség van egy korszerű, a szakmai igényeket, követelményeket figyelembe vevő nyomtatott könyvre valamilyen interaktivitással.

Sikerült támogatást szereznünk, mert egy olyan innovatív vezetővel sikerült egyeztetnünk, aki ezt a gondolatsort támogatta. Ezt a folyamatot már nagyon régen elkezdtük, nagyjából három év volt az előkészítési munka.

Sok munka van abban, amíg egy szakmailag igényes könyv megjelenik.(Fotó:123rf)

Az emberek nem is tudják, hogy milyen Mi pedig törekedtünk arra is, hogy a mostani tankönyvben olyan újításokkal készüljünk a tanulók részére, ami ezt a könyvet kiemeli a többi nemcsak műszaki témájú tankönyv sorából.

Ez egy digitális könyv?

Nem. Mi a Szega Books Könyvkiadóval hiszünk abban, hogy szükség van a nyomtatott könyvekre, amelyeket a tanuló és érdeklődő ténylegesen a kezébe vesz. Az a tapasztalatunk, hogy egyre többen olvasnak újra könyveket. A tanulók igénylik, hogy legyen egy biztos alap a számítógép, az internet világában is. A mai digitális világában nagyon nehéz megtalálni a hiteles információkat, másrészről nem lehet mindig csak számítógépen megjelenített anyagokat olvasni, és a monitor előtt ülni.

Az általunk fejlesztett tankönyvek hiteles, elfogadott tankönyvek: megfelelnek a szakmai követelményeknek, lehet rájuk támaszkodni, struktúrájukban megfelelnek azoknak a képzési és kimeneti követelményeknek, programtantervnek, amiket előírtak. Mi ezt a struktúrát egészítettük ki egy új koncepcióval. Az volt a célunk, hogy a nyomtatott könyvbe kerüljön bele az interaktivitás és a szakmailag hiteles digitális tartalom. Erre kézenfekvő megoldás volt a QR kód, amely kiegészíti, érdekesebbé teszi a tananyagokat.

Fotó:123rf

Például videókkal?

Videókkal, bejátszásokkal, ami épp kiegészítheti a tanult anyagot, vagy még jobban felkelti az olvasó érdeklődését. Ennek a megoldásnak is megvannak az előnyei, például, ha változik valami, akkor a könyvhöz kapcsolódó QR-kódon elérhető elektronikus tartalmat a szerveren könnyen tudjuk változtatni. Így tudunk igazodni a változó világhoz, az új fejlesztésekhez, és a tananyagban mindig a legfrissebb műszaki fejlesztéseket tudjuk bemutatni.

Hogyan készül el egy tankönyv? Mi ennek a folyamatnak az első lépése, mesélj nekünk erről!

Először is, kell egy jó könyvkiadó. Mi a Szega Books Könyvkiadóval kezdtük el a közös munkát. Felmerült annak az ötlete, hogy egy olyan tankönyv sorozatot készítsünk el, amely a gyengeáramú és az erősáramú területén a technikusi képzést fedi le a műszaki területeken.

Az első alapozó könyv, amely nemcsak az elektronika-elektrotechnika ágazathoz kapcsolódik, hanem másik négy műszaki ágazat alapozásához is, hiszen ezeknél közös villamos-gépészeti alapozás van. Így a Bányászat és kohászat, Gépészet, Közlekedés és szállítmányozás, Specializált gép- és járműgyártás, ágazatokokhoz is, de az Épületgépészet, Informatika és távközlés ágazatokban is használható.

Ezeket a tankönyveket közel 50 szakmában tudják használni mind a tanulók, mind a szakmai oktatók. A második legfontosabb hozzávaló egy jó tankönyvhöz a hozzáértő szakemberek bevonása. Miután elkészült az alapkoncepció, Reményi Gáborral válogattuk össze a szerzőket.

Azt tudni kell, hogy egy tankönyv készítésében a kisebb anyagi motiváció mellett, a szerzőket a szakmaiságuk, az elhivatottságuk motiválja. A lehető legjobb eredmény érdekében egy szakmai munkaközösséget hoztunk létre, amelyben nem csak budapesti, hanem vidéki kollégák is részt vesznek. A legjobb szakemberek közül kértünk fel erre a munkára kollégákat. Egyébként azt is meg kellett tapasztalnunk,  hogyha valaki jó szakember, nem feltétlenül lesz jó író is. Ebben az esetben korrigáltunk a későbbi munkák során.

Főleg nem olyannak, aki a műszaki területet részesíti előnyben, nem igaz?

Nem erről van szó. Az írás nem véletlenül egy külön szakma, egy külön módszertan A mi célunk a műszaki tudás összegyűjtése és egységes formába öntése volt. Éppen emiatt a harmadik fontos hozzávaló a tankönyvkészítéshez a türelem. A kész fejezeteket össze kell fésülni, szakmailag felül kell vizsgálni. Ki kell egészíteni az érdekességekkel, a videókkal, a képekkel, katalógusadatokkal egyéb információkkal. Végül nyelvileg és stílusban is egységesíteni kell, hiszen minden szerző más stílusban ír. Emellett pedig fontos, hogy a könyv megjelenésében is felkeltse a tanulók érdeklődését.

kábelek
A Villamos alapismeretek című tankönyvet több műszaki ágazatban tanulható szakma tanulásánál is lehet forgatni. (Fotó:123rf)

Milyen a jó tankönyv megjelenése?

Színes, érdekes, amit jó a kezedbe fogni. Ha kinyitod a könyvet, és csak folyó szöveggel találkozol, akkor hamar meg fogod unni az olvasását. A mi tankönyvünk színes, érdekes, és a tanulók mindig találnak a szakmai szöveget kiegészítő érdekes képeket, hogy el tudják képzelni azt, amiről éppen olvasnak. Ha pedig a QR kódokat is beolvassák, akkor akár videókat is láthatnak, amelyek szintén támogatják a tanultak rögzülését.

A műszaki témából adódóan ezekben a könyvekben is vannak műszaki – például villamos kapcsolási – rajzok, ezeket szakemberek készítették, és grafikusok rajzolták meg a tankönyvekben látható módon. Ezeknek a képeknek a szakmai ellenőrzésére is kiemelt figyelmet fordítottunk, hiszen a műszaki területen ez egy kardinális pont.

Akkor most beszéljünk konkrétan a könyvekről!

Két könyv készült el eddig a sorozatból, elmondod, hogy ezek hogyan támogatják a műszaki oktatást?

Az első könyv a „Villamos alapismeretek” címet kapta. Azoknak a tanulóknak, akik a felsorolt ágazatok szakmáit tanulják, és még az ágazati alapvizsga előtt állnak, ez a tankönyv azért is hasznos, mert teljes mértékben felöleli a „Műszaki alapozás” elnevezésű terület „Villamos alapismeretek” tantárgyának témaköreit. A tankönyv alkalmas a szakmai képzés alapozásának támogatására, ugyanis a célunk az volt, hogy a tanuló figyelmét az egyes jelenségekre, törvényszerűségekre irányítsuk. Aki tehát az említett négy ágazatban tanul, minden szakmában fel tudja majd használni a könyvben felsorolt ismereteket a szakmai feladatai során.

Ez a könyv tehát az ágazati alapvizsga előtti oktatást támogatja. Így van ez a másik könyvvel is?

Nem, a másik könyv az „Elektronika alapjai” címet kapta, és elsősorban az elektronika és elektrotechnika ágazatban tanuló diákoknak készült. Az ágazaton belül az elektronikai technikus, a közlekedésautomatikai technikus, az automatikai technikus, az elektronikai műszerész, az ipari informatikai technikus és az erősáramú elektrotechnikus szakmák oktatásának támogatását támogatja ez a tankönyv, ami felöleli „Az elektronika alapjai” tanulási terület három fő tantárgyát, az elektrotechnikát, az analóg áramköröket és a digitális áramköröket egyaránt.

És ezek a tankönyvek a mai szakmai oktatásban már elérhetők?

 Igen, már szerepelnek a Tankönyvjegyzékben és megrendelhetők. Azt, hogy az adott tantárgyat oktató kolléga a szakmai oktatás során mely tankönyvet választja, maga dönti el. A mi célunk az, hogy segítsük a gyerekeket, választási lehetőséget biztosítsunk az oktató kollégáknak, hogy legyen olyan nyomtatott anyag, ami megfelel a képzési és kimeneti követelményeknek, illetve a vonatkozó programterveknek.

Két könyv már elkészült, de elmondtad, hogy a Szega Books Kiadóval egy tankönyv sorozatban gondolkoztok. Mik a jövőbeli tervek?

Gyengeáramú területen már készül a harmadik, negyedik kötet is az előzőekben említett szakmákhoz kapcsolódva. Reményeink szerint a tankönyvi minősítés is mielőbb meglesz. Az erősáramú könyvekkel 2024-ben indulunk el.

A digitális fejlesztések az új könyvekben is szerepelni fognak?

Igen, a QR-kódos megoldás minden könyvben megmarad. Az interaktivitás a gyerekek telefonfüggősége miatt fontos cél, hiszen az olvasónak tudnia kell kapcsolódni ezekhez a könyvekhez. Emellett – ahogy azt már korábban is mondtam – a szakmai hitelességünk miatt is fontos, hogy tudjuk cserélni a tartalmakat, ha a folyamatosan változó világban új fejlesztés születik, ily módon a technikai fejlődés követése is megjelenik a tankönyvben.

Az idei év legnagyobb műszaki pályaválasztó fesztiválsorozata Pécsett kezdődött, ahol a Szakmát Szerzek stábja is részt vett. Danyi Vilmossal a rendezvény alapítójával készült videós interjúnk a YouTube csatornánkon is megtekinthető.

https://youtu.be/FzoqpnmqH4o?feature=shared

A szerzőről:

Szakmát Szerzek
A Szakmát Szerzek! szerkesztőségének célja a hazai szakképzés presztizsének valós erősítése, például sikertörténetekkel, tudományos elemzésekkel a témában. A weboldalon helyet kapnak a szakképzést érintő aktualitások, hírek, valamint a friss kutatási eredmények ismertetései, munkaerőpiaci adatok egyaránt.

Promó

Promó