Elindult a tudatos internethasználatra nevelő Digitális Tinik program

Szerző: | 2024. január. 11. | Iskolák

A képen telefonozó fiatalok láthatók.

A 2023-as kísérleti fázis után idén hivatalosan is elindult a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) tudatos internethasználatra nevelő Digitális Tinik programja, amelyhez bármely iskola csatlakozhat.

A kísérleti programban 270 diák vett részt

Tavaly 270 szerzetesrendi fenntartású iskolában tanuló diák vett részt a GVH és a Szerzetesrendi Iskolák Diákjainak Társasága (SZITA) által indított kezdeményezés kísérleti fázisában. A GVH a témában lezárt versenyfelügyeleti eljárásai, piackutatások és a gyorselemzések tapasztalatai alapján állította össze a  fiataloknak szóló edukációs programot, ami jelenleg kétszer 45 perces interaktív tanórát jelent.

A programhoz bárki csatlakozhat: egy-egy iskolára vagy évfolyamra szabott, egyedi megoldásokra is nyitottak a szervezők. Az érdeklődők megkeresését a digitalis_tudatossag@gvh.hu e-mail címen várják. A tapasztalatok alapján a 12-13 éves korosztály a legfogékonyabb a témára, de az oktatási anyag 10-16 éves kor között bármely diák számára hasznosítható ismereteket kínál.

A GVH versenyfelügyeleti eljárásai, piackutatásai és gyorselemzései alapján összeállított edukációs program jelenleg kétszer 45 perces interaktív tanórát jelent. (Fotó: 123rf.com)

Veszélyek a digitális térben

A Digitális Tinik program célja, hogy felhívja a figyelmet  a gyermekekre leselkedő veszélyekre a digitális térben. A közleményben emlékeztettek rá, hogy a versenyhivatal 2023-ban is számos olyan versenyfelügyeleti eljárást indított és zárt le, amikben a sérülékenyebb fogyasztókat célzó, jellemzően tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokat vizsgálta.

Megemlítették a TikTok vizsgálatát, valamint azt a májusi átfogó gyorselemzést, amelyben azt vizsgálták, hogy az ingyenesen mobiltelefonra letölthető, gyermekeket célzó játékok alkalmaznak-e úgynevezett sötét megoldásokat. Ezek során a GVH számos veszélyt és kockázatot tárt fel.

A mobiltelefonra ingyenesen letölthető, gyermekeket célzó játékok is alkalmazhatnak úgynevezett sötét megoldásokat. (Fotó: 123rf.com)

A digitális térben a gyerekek adatai sincsenek biztonságban

Mint októberben megírtuk, az MTI is felhívta a figyelmet arra, hogy a gyerekek adatai sincsenek biztonságban a digitális térben. Az ESET tanulmánya szerint a csalók a gyerekek adatait ugyanazokra a célokra használhatják fel, mint a felnőttekét. Gyakran előfordul, hogy bankszámlákat nyitnak a nevükben pénzmosás és csalások elkövetésére. A kiberbűnözők jellemzően személyes adatokat gyűjtenek. Ezeket a dark weben működő piactereken és fórumokon adják el, hogy a csalók felhasználhassák őket további támadásokhoz.

Az intereten a gyerekek adatai sincsenek biztonságban, de az is előfordulhat, hogy ismeretlenektől kapnak üzenetet, vagy kéretlen tartalmat. (Fotó: 123rf.com)

Tinik a neten

Tavaly a Be Social által végzett „Magyar Tinik a Neten” felmérés harmadik alkalommal készült el, és 3202 fiatal bevonásával vizsgálta a 14-25 éves korosztály online szokásait. Az eredmények szerint a tinik kevesebb időt töltenek a digitális térben, mint két évvel korábban, ám a korosztálynak még mindig közel fele napi négy óránál többet tölt online. A felmérés rámutatott arra, hogy a mobiltelefon szinte minden helyzetben jelen van a tinik életében. Legyen szó a szabadidő eltöltéséről, tanulásról vagy filmnézésről.

A digitális biztonság terén aggasztó adatok is szerepelnek a felmérésben. Szinte minden fiatal kapott már ismeretlentől üzenetet, és nőtt azoknak az aránya, akik erotikus tartalmú képeket küldtek vagy kaptak. A virtuális térben a fiatalok többsége nyitottabban kommunikál, mint személyesen.

Több cikkünk is született már azokról az applikációkról, amik valamilyen formában veszélyt jelentenek a fiatalok számára. Ezekről itt olvashatsz bővebben:

Mobil alkalmazások, amik veszélyes helyzetbe hozhatják a kamaszokat

Ezek az appok a legveszélyesebbek 14 év alatt

A szerzőről:

Szakmát Szerzek
A Szakmát Szerzek! szerkesztőségének célja a hazai szakképzés presztizsének valós erősítése, például sikertörténetekkel, tudományos elemzésekkel a témában. A weboldalon helyet kapnak a szakképzést érintő aktualitások, hírek, valamint a friss kutatási eredmények ismertetései, munkaerőpiaci adatok egyaránt.