156 milliárd forint a szakképzés átalakítására

Szerző: | 2023. október. 25. | Fősodor

A képen egy parlamenti szavazás látható.

2020-ban jelentős átalakulás kezdődött a hazai szakképzési rendszerben. Milyen eredményeket hozott a szakképzés átalakítása? Az Országgyűlés keddi ülésén többek között erről is szó esett. Az elmúlt négy évben több, mint 150 milliárd forintot költöttek a szakképzés átalakítására.

A szakképzés eredményei

Földi László (KDNP) a szakképzésben elért eredményekre volt kíváncsi. Felidézte: a magyar kormány siralmas állapotban vette át a szakképzést. Elavult volt a képzési szerkezet, ami növelte a lemorzsolódást, a képzési jegyzék nehezen volt átlátható, sok volt az átfedés az egyes szakmáknál. Nehezen lehetett lebonyolítani a szakmai vizsgákat is – sorolta, hozzátéve: ebben a helyzetben kellett rendet teremteni és ütőképessé tenni az ágazatot.

Vitályos Eszter, a Kulturális és Innovációs Minisztérium államtitkára beszámolt arról, hogy 2020-ban átfogó átalakítást hajtottak végre. A struktúra és a jogi környezet mellett megvalósult a képzések átalakítása, középpontba állítva a gyakorlati képzést. Ez értékelése szerint elengedhetetlen az eredményességhez.

Az elmúlt négy évben 156 milliárd forintot fordítottak az átalakításokra. Kitért arra is, hogy 2020-ban közel 32 ezer oktató átlagosan 30 százalékos bérfejlesztésben részesült, amelyet idén újabb átlagosan 15 százalékos bérfejlesztés követett. Szólt továbbá arról is, hogy 145 ezer tanuló részesül ösztöndíjban, amire 34 milliárd forintot fordít az állam.

MTI

A szerzőről:

Oláh Erika
Széleskörű tapasztalatot szerzett a hazai oktatási rendszer működéséről. Részt vett az oktatás, a szakképzés területeinek fejlesztésében. Kiemelten fontosnak tartja a továbbképzéseket, a gyermekkori fejlesztéseket, a készségek fejlesztését. Elhivatott abban, hogy az oktatásban résztvevők olyan gyakorlati tudást szerezzenek, amelyet a mindennapi tevékenységeik során alkalmazni tudnak. Mottója: Közös jövőnk alapja a ma gyermekeinek fejlesztése.

Promó

Promó