Középiskolai felvételi – 526 iskola szervez központi vizsgát

Szerző: | 2023. november. 15. | Iskolák

Teszt feladatlap, ceruza és óra látható a képen.

Közzé tette az Oktatási Hivatal a központi felvételi írásbeli vizsgát szervező intézmények listáját. Országosan több, mint 500 intézményben lesz lehetőség központi vizsgát írni azoknak a tanulóknak, akik a következő tanévben kezdik meg középiskolai tanulmányaikat.

A 2023/2024 tanévben az általános középiskolai felvételi időszaka már javában tart.  A középiskolák nyílt napokat szerveznek, és a felvételi tájékoztatók is elérhetők már az intézmények weboldalán.

A felvételi eljárás következő mérföldköve a központi vizsgára való jelentkezés, amelynek határideje: 2023. november 30.

A felvételi vizsgát bármelyik, vizsgát szervező iskolában meg lehet írni a diákoknak. A vizsgát szervező intézmények jegyzéke már elérhető az Oktatási Hivatal (OH) oldalán.

Január 20-án szombaton 10 órától kezdődik a központi írásbeli felvételi vizsga, ami a kilencedik évfolyamra és az Arany János Tehetséggondozó Programba jelentkezőket érinti, de azok a diákok is ekkor felvételiznek, akik 6 vagy 8 évfolyamos gimnáziumokban tervezik a továbbtanulást.

Több, mint 500 iskola szervez központi felvételi vizsgát

Az OH által közzétett jegyzék szerint országosan 526 intézmény szervez központi írásbeli felvételi vizsgát.

Grafikon a 2023/2024 tanévben a központi felvételi vizsgát szervező intézmények számáról.
A 2023/2024 tanév központi felvételi írásbeli vizsgahelyszínek alakulása. (SzakmátSzerzek)

Azok a diákok, akik jövőre a 9. évfolyamon kezdik meg a középiskolai tanulmányokat 526 iskola közül választhatnak, míg azok a tanulók, akik 6 évfolyamos gimnáziumban tervezik a továbbtanulást 97, a 8 évfolyamos gimnáziumot választók pedig 63 iskola közül választhatnak.

Ha valaki nem tudja megírni január 20-án az egységes központi felvételi vizsgát, lehetősége van arra, hogy pótolja, 2024. január 30-án, 14 órától. Pótló írásbeli vizsgát azok a tanulók írhatnak, akik az előző írásbelin alapos ok miatt nem tudtak részt venni és ezt igazolni tudják.

A központi írásbeli felvételi vizsgát szervező intézmények jegyzéke az OH weboldalán érhető el.

A KIFIR tanulmányi terület, felvételi tájékoztató és írásbeli vizsgahelyszín kereső program segítségével gyorsan és egyszerűen lehet keresni a középiskolák által meghirdetett tanulmányi területek és felvételi tájékoztatók adatbázisában. Emellett a felvételi eljárás adott időszakában a központi írásbeli vizsgát szervező intézmény kiválasztásában is segíti a leendő középiskolásokat és szüleiket.

A program használatát az Oktatási Hivatal YouTube oldalán elérhető oktató videó részletesen bemutatja.

KIFIR tanulmányi terület, felvételi tájékoztató és írásbeli vizsgahelyszín kereső – 2023

Nyolcadikosok felvételijét segítő program szülőknek

A szülők és az általános iskola közötti kommunikációt segíti a KIFIR Általános iskolai adatbegyűjtő alkalmazás. A programot az általános iskolák 8. osztályos tanulóinak szülei használhatják a középfokú iskolákba történő jelentkezés előkészítésére, a tanulók személyes, értesítési, valamint továbbtanulási adatainak megadására. Az OH által kialakított programfelület kizárólag a 9. évfolyamon továbbtanulók esetében használható. Azok a szülők, akiknek gyermeke 6-, vagy 8 évfolyamos gimnáziumba jelentkezik, az alkalmazás nem használható.

A szerzőről:

Oláh Erika
Széleskörű tapasztalatot szerzett a hazai oktatási rendszer működéséről. Részt vett az oktatás, a szakképzés területeinek fejlesztésében. Kiemelten fontosnak tartja a továbbképzéseket, a gyermekkori fejlesztéseket, a készségek fejlesztését. Elhivatott abban, hogy az oktatásban résztvevők olyan gyakorlati tudást szerezzenek, amelyet a mindennapi tevékenységeik során alkalmazni tudnak. Mottója: Közös jövőnk alapja a ma gyermekeinek fejlesztése.

Promó

Promó