A Pesti Magyar Színház megalapítása – a divat-, jelmez- és díszlettervező technikus szakma

Szerző: | 2023. augusztus. 8. | Kikapcs

A képen egy színész látható jelmezben

1837. augusztus 22-én nyitotta meg kapuit a kulturális élvezeteket keresők előtt Budapest első színháza, a Pesti Magyar Színház. Az évforduló kapcsán ma a divat-, jelmez- és díszlettervező technikus szakma bemutatását hoztuk el nektek.

A Pesti Magyar Színház

1837-ben Vörösmarty Mihály darabjával, az „Árpád ébredése” című művel várta az érdeklődőket a Pesti Magyar Színház. Az intézmény igazgatója Bajza József volt. Az épület a mai Rákóczi úton állt, szemben a mai Astoria szállóval. A színházat közadakozásból és a vármegye támogatásával sikerült felépíteni. Az akkori Magyarország területén ez volt a negyedik magyar nyelvű színháza, az első három intézmény Kolozsváron, Miskolcon és Balatonfüreden üzemelt. Már egy korábbi cikkünkben is írtuk, hogy az 1840-es országgyűlésen született meg a törvény, amely szerint a Pesti Magyar Színház ettől az időszaktól már Nemzeti Színház néven működött tovább.

Sajnos az épületet 1908-ban tűz- és életveszélyesnek nyilvánították, ezért bezárták. 1913-14-ben az épület bontása megtörtént. Az új épület, amely a Nemzeti Színház nevet kapta – és ezzel a régi épületet pótolta – a IX. kerületben épült meg, a Bajor Gizi parkban.

A divat-, jelmez- és díszlettervező technikus szakma

A divat-, jelmez- és díszlettervező technikus szakma igazából a kreativitás és látványvilág alkotás összefonódása. Egy színházban nagyon sok szakember dolgozik azon, hogy a darabok a rendező elképzelései alapján a lehető legkifejezőbbek legyenek. Képesnek kell lenni megalkotni Shakespeare világát és a modern világot ugyanazokra a deszkákra, és ez nem mindig egyszerű. A divat-, jelmez- és díszlettervező technikusok feladata az, hogy támogassák a színészek munkáját a kiegészítők tökéletes összeállításával. Legyen szó egy díszlet bútorokkal történő berendezéséről, vagy épp a ruhákról, kiegészítőkről, a lényeg a tökéletes összhatás, amely segíti a nézőt abban, hogy beleélje magát a darabba, és csak a színészi játékra koncentráljon.

A képen egy színésznő látható jelmezben
A divat-, jelmez- és díszlettervező technikus célja, hogy a színházi darabok vizuális megjelenését támogassa (Fotó: 123rf.com)

Ehhez szükség van arra, hogy képes legyél csapatban dolgozni, és jó kommunikációs készséged legyen. Elengedhetetlen, hogy ismerd a színházi darabokat, emellett ismerd azokat az időket, amiket a darab megidéz. Szükséged van ehhez a vizuális műveltséged pallérozására, fejlett forma- és színérzékre, esetleg a rajzi-, festészeti-, művészeti- és öltözködési-, valamint bútortörténeti ismeretekre, anyag és szabászati ismeretekre, amelyeket az ötéves képzés során elsajátíthatsz.

Ha ezt a szakmát választod, akkor a munkád során öltözékeket, kiegészítőket, díszleteket tervezhetsz, szabadon szárnyalhat a kreativitásod. A digitális fejlődésnek köszönhetően egyre elterjedtebb, hogy számítógépes program segítségével készülnek a tervezési munkafolyamatok, így nem árt fejlesztened a digitális készségeidet is.

Ezen képzés során két szakmairány közül választhatsz. Tanulhatod speciálisan a divattervező szakmát, illetve a jelmez- és díszlettervező szakmát.

A képen színészek láthatók előadás közben, jelmezben
A jelmezek, a színpad berendezése mind támogatják a nézőt abban, hogy minél jobban bele tudja élni magát a darabba (Fotó: 123rf.com)

Fizetés a divat-, jelmez- és díszlettervező technikus szakmában

A várható fizetésed ezzel a szakmával attól is függ, hogy hol sikerül elhelyezkedned, és hogy mennyi szakmai gyakorlatod van. Természetesen ebben a szakmában is lehet továbbtanulni Magyarország művészeti egyetemein, ami máris magasabb béreket jelenthet. A www.fizetesek.hu oldal alapján a havi bruttó bér 253 ezer forint és 491 ezer forint között alakulhat. Fontos azonban itt is megjegyezni, hogy erre a szakmára is jellemző, hogy nagyok az átfedések más szakmákkal. Az, hogy díszletet tervezel, hasznos lehet a televíziók számára. A ruhatervezés is átjárást biztosít más szakmák irányába, tehát a kreativitásod bármikor új kapukat nyithat meg előtted.

Ha érdekel a divat-, jelmez- és díszlettervező technikus szakma, akkor olvasd el a hozzá tartozó képzési és kimeneteli követelményeket is, amelyeket itt találhatsz meg! Ha pedig érdekel a színházi világ, de inkább a színház- és rendezvénytechnikus szakma vonzz, akkor olvasd el az erről a szakmáról szóló cikkünket.

A szerzőről:

Kisanyik Tímea
Újságíró-szerkesztő. Sokéves szakképzési területen szerzett munkatapasztalattal rendelkezik, korábban a feladatai közé tartozott a szakmák népszerűsítése. Újságíróként elhivatottan támogatja azt a célt, hogy a szakképzéshez és a felnőttképzéshez kapcsolódó információk minél több emberhez jussanak el. Szereti a sikertörténeteket, amelyek inspirálóak mások számára, a jövő oktatásához tartozó – akár digitális – fejlesztéseket, amelyek könnyebbé tehetik a munkavégzést. Figyelemmel kíséri a magyar és nemzetközi trendeket, valamint a szakmai versenyeket, rendezvényeket.

Promó

Promó