Reflektorfényben a magyar szakképzés

Szerző: | 2023. szeptember. 18. | Fősodor

Fiatal fiú munka közben egy szakmai műhelyben.

A hazai szakképzés a harmadik helyen végzett az OECD jelentése szerint. Az idei Oktatási Pillanatkép 2023 című kiadvány nemzetközi összehasonlításban vizsgálta a szakképzésben tanuló fiatalok elhelyezkedési esélyeit.

A szakképzés kulcsfontosságú eleme az OECD-országok legtöbb oktatási rendszerének

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet – OECD- Oktatási Pillanatkép 2023 (Education at a Glance) kiadvány célja, hogy bemutassa a világ oktatási rendszereinek eredményeit. A közelmúltban megjelent jelentés alapján Norvégia és Izland után Magyarország a harmadik helyen szerepel a rangsorban.  

 Az évi jelentés összehasonlítható adatokra és azok magyarázatára épül

„Az idei anyag egyik legfontosabb megállapítása, hogy Magyarországon a 25-34 éves korú, szakképesítéssel rendelkező fiatalok kiemelkedően magas arányban foglalkoztatottak, ez az adat mind az európai uniós, mind pedig az OECD-átlagnál jelentősen magasabb”

– közölte a KIM.

Az OECD Magyarországra vonatkozóan azt is megállapítja, hogy a szakképzési rendszerben megszerzett végzettséggel rendelkezők – ami a 24-34 évesek 38 százalékát jelenti – kevésbé kitettek a munkanélküliség veszélyének, mint az általános középfokú végzettségűek, illetve 31 százalékkal magasabb bérezésre is számíthatnak – tették hozzá.

Múlt héten az eddigi legjobb eredményét érte el a magyar csapat a szakmák Európa-bajnokságán a lengyelországi Gdanskban, ahol az Európa Legjobbjai cím mellett öt arany-, egy ezüst-, négy bronzérmet és hét kiválósági érmet hoztak haza a fiatalok. A harminckét résztvevő ország között Magyarország a második helyen végzett az összesített éremtáblázaton.

Mint közölték, a kormány 2020-ban újította meg a teljes szakképzési rendszert, az eredmények szerint a magyar fiatalok egyre jobb helyen végeznek nemzetközi versenyeken, javulnak a tanulmányi eredményeik, elhelyezkedési esélyeik, és a tapasztalatok is azt mutatják, hogy az oktatók, a tanulók és szüleik nyitottá váltak az új rendszerrel bevezetett változásokra.

A szakképzésbe jelentkezők száma évek óta nő, az általános iskola befejezése után a legnépszerűbb iskolatípus a technikum – olvasható a KIM közleményében.

Forrás: MTI

A szerzőről:

Oláh Erika
Széleskörű tapasztalatot szerzett a hazai oktatási rendszer működéséről. Részt vett az oktatás, a szakképzés területeinek fejlesztésében. Kiemelten fontosnak tartja a továbbképzéseket, a gyermekkori fejlesztéseket, a készségek fejlesztését. Elhivatott abban, hogy az oktatásban résztvevők olyan gyakorlati tudást szerezzenek, amelyet a mindennapi tevékenységeik során alkalmazni tudnak. Mottója: Közös jövőnk alapja a ma gyermekeinek fejlesztése.

Promó

Promó