Tudj meg többet a közösségi szolgálatról!

Szerző: | 2024. március. 5. | Iskolák

A köznevelési törvény előírása szerint 2016-tól minden középiskolásnak kötelező 50 óra közösségi szolgálatot teljesítenie ahhoz, hogy részt vehessen az érettségi vizsgán.

A köznevelési törvény megfogalmazása szerint a közösségi szolgálat szociális, környezetvédelmi, a tanuló helyi közösségének javát szolgáló, szervezett keretek között folytatott, anyagi érdektől független, egyéni vagy csoportos tevékenység és annak pedagógiai feldolgozása.

A közösségi szolgálat fejleszti a tanulók kommunikációs készségét, szociális érzékenységét, érzelmi intelligenciáját, empátiáját, felelősségvállalását, és önismeretét, ezek mellett pedig a pályaorientációban is segítségükre lehet.

50 óra közösségi szolgálatot kell teljesíteni

A középiskolai tanulóknak az utolsó középiskolai évfolyam végéig végéig 50 óra közösségi szolgálatot kell teljesíteniük az érettségi vizsga megkezdéséhez.

– tájékoztat az Oktatási Hivatal. Ez alól a magántanulók sem mentesülnek.

Nem kell azonban közösségi szolgálatot teljesítenie:

  • az előrehozott érettségire jelentkező tanulóknak
  • a felnőttoktatásban részt vevő tanulóknak
  • azon sajátos nevelési igényű tanulóknak, akiket a szakértői bizottság javaslata alapján a közösségi szolgálat alól az igazgató határozatban mentesített
  • érettségi bizonyítvánnyal már rendelkező vizsgázóknak

Ezek alapján tehát fontos kiemelni, hogy az előrehozott érettségi vizsga megkezdésének nem feltétele a közösségi szolgálat teljesítése

Ha végzős tanuló valamilyen tárgyból elégtelen osztályzattal végez, az azt jelenti, hogy nem fejezi be a középiskolát, tehát csak előrehozott érettségi vizsgát tehet. Így ebben az esetben sem feltétel a közösségi szolgálat teljesítése.

A közösségi szolgálat a tanulók helyi közösségének javát szolgálja, ezért a tanulók lakókörnyezetében, vagy az iskola székhelyén, de legfeljebb ezeknek 30 kilométeres körzetén belül szervezhető meg. (Fotó: 123rf.com)

Amit a közösségi szolgálat teljesítéséről tudni érdemes

Az 50 óra több projekt keretében, több év alatt is lehet teljesíthető, aminek az előnye, hogy a tanulók több dologban is kipróbálhatják magukat. Továbbá lehetőség van arra is, hogy az 50 órát egy nagy projekt révén, vagy több év alatt lefutó program keretében teljesítsék.

A tanulóknak a közösségi szolgálat megkezdéséhez egy jelentkezési lapot kell kitölteni, amihez a szülő egyetértő nyilatkozatát is csatolja. A közösségi szolgálat teljesítéséről a tanulóknak naplót kell vezetniük, ahol feltüntetik, hogy mikor és milyen tevékenységet végeztek. 

Kiemelten fontos, hogy az iskolai közösségi szolgálat kapcsán anyagi érdek nem merülhet fel, a tanulók tevékenysége nem jutathat senkit ilyen jellegű előnyhöz, haszonhoz, illetve hogy a tanuló a közvetlen hozzátartozójánál, annak közvetlen munkahelyén nem végezhet közösségi szolgálatot.

A helyi közösség javát szolgálja

A közösségi szolgálat a tanulók helyi közösségének javát szolgálja, ezért a tanulók lakókörnyezetében, vagy az iskola székhelyén, de legfeljebb ezeknek 30 kilométeres körzetén belül szervezhető meg. A diákok a szülőkkel és tanárokkal való egyeztetés alapján maguk választhatják ki az általuk végzendő tevékenységeket az iskola által megszervezett vagy a maguk által javasolt, az iskola által pedig elfogadott tevékenységek közül.

A közösségi szolgálat számos területen teljesíthető: egészségügyi, szociális és jótékonysági, oktatási, kulturális, valamint környezet-, természet- és katasztrófavédelmi, az óvodáskorú, sajátos nevelési igényű gyermekekkel, tanulókkal, az idős emberekkel közös sport- és szabadidős területen folytatható tevékenység, illetve az egyes rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerveknél bűn- és baleset-megelőzési területhez kapcsolódó munkával is kiváltható.

Tanácsok érettségi előtt

Az érettségi az első komoly megmérettetés egy fiatal életében, ami miatt érthető, ha izgulunk. A stressz leküzdése azonban nem lehetetlen. Olvasd el Nánásiné Dr. Horváth Edit iskolapszichológussal készült interjúnkat, hogy megtudd, hogyan győzheted le az érettségivel kapcsolatos szorongást!

Figyelmed ajánljuk továbbá a kulcskompeteciákról készült sorozatunkat, amiből sok hasznos információt megtudhatsz az egész életen át tartó tanuláshoz (lifelong learning) szükséges alapvető készségekről:

A szerzőről:

Szakmát Szerzek
A Szakmát Szerzek! szerkesztőségének célja a hazai szakképzés presztizsének valós erősítése, például sikertörténetekkel, tudományos elemzésekkel a témában. A weboldalon helyet kapnak a szakképzést érintő aktualitások, hírek, valamint a friss kutatási eredmények ismertetései, munkaerőpiaci adatok egyaránt.